A lányaim nagyon hamar felnőttek, lassan mindketten leérettségiztek. Egyetemre mentek, ott maradtam újra egyedül.
Nem éreztem jól magam, hozattam egy kiskutyát , akit Zsemlének neveztem el, kis barna gombós volt, és úgy mászott az ölembe , mint egy kisbaba.
Továbbra is sokat dolgoztam, de lassan kezdtem belefáradni asok tragédiába, és átképeztem magam, hogy taníthassak az egyetemen.
45 éves létemre elég jól tartottam magam, hála a reggeli futásoknak Zsemlével.
Sikerült a saját városomban, a saját megszokott helyemen maradni, de felüdülést jelentett a tanítás, megoszthattam minden szerzett tapasztalataimat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése