Az újravirágzás

Az ötvenedik szülinapomat már együtt ünnepeltük, ott voltak a gyerekek A kisnagy lányom Zszuzsu , Krisztina Dániel és Dávid és  a kis Tündi is egész szép nagy család lettünk.
Mindenki akkor jött és ment , amikor éppen kedve volt, va véletlenül nem voltam otthon, hagytak egy cédulát a hűtő ajtón.
A fiúk apja lett az új szerelmem, akivel végre megszállt egy végtelen nyugalom, biztonságban vagyok.
Boldog voltam száz százalékosan.
Boldogabb  csak, akkor lettem, amikor Zsuzsunak Kislánya született és az első unokámat a kezembe foghattam.És még mindig sírva fakadtam, ha az igazi Zsuzsu eszembe jutott, de soha senkinek nem beszéltem róla. Tudtam, hogy mindennek így kellett történnie az életemben.
És nem számít hány évet élek még mindig elégedett és boldog leszek, azt csináltam , amit szerettem,gyógyítottam, anya és végül feleség lettem. Nagymama sokszorosan, épp 12.en voltak az unokák. A közös unokáink Marcellel.
Aki ott volt mindig, ha kellett, és én is neki.

ENDE

a wellness

Barátnőim nem lévén, egyedül utaztam el egy csendes wellness hétvégére , legalábbis arra számítottam,
Az első este a vacsoránál, megjelent egy fiatalember az asztalomnál, mivel ő is egyedül volt oda ültették a kétszemélyes asztalhoz.De én megszólalni sem tudtam , hiszen , mint ha csak a régi szerelmem lépett volna oda hozzám.
Lesütött szemmel , mondtam persze csak tessék, nem akartam , hogy észre vegyen rajtam valamit.
A szeme  tiszta volt , mint a kék patak vize és őszintének tűnt, elmesélte , hogy kutató orvosként dolgozik, nagyon meglepődtem , de még ő is, hogy én is orvos vagyok. Elvált már 3éves, és van két iker kisfia,akik még csak 5 évesek, és nagyon ritkán találkoznak.
A vacsora nagyon jó hangulatban telt.
Aztán a két  napot szinte végig együtt töltöttük és beszélgettünk mindenről, nagyon otthonosan éreztem magam a társaságában.
Búcsúzáskor  számot cseréltünk és már épp eléggé elleptek a napi teendőim, amikor egyszer este 7-kor jött egy telefon meghívás egy vacsorára.Marcell, volt és lementünk  kis csendes étteremben Budán.Sokat beszélgettünk és sétáltunk az őszi napsütésben.
Aztán egyre több és több időt töltöttünk együtt.
Aztán eljött az idő és bemutattam neki két felnőtt lányomat, akik egyből irigykedni kezdtek, hogy van neked ekkora szerencséd, hogy jóképű, okos és kedves is.
Aztán kb  1 év után összeköltöztünk, megismertem a két fiút és a kislányát is.A fiúkat szokni kellett , mert szétrombolták, a házat , ha ott töltötték a hétvégét. Dávid és Dániel olyan igazi "rosszfiúk" voltak, de szeretni valóan rosszak.
Tündi meg hasonlított Zsuzsura az én ki zsuzsumra, akit otthagytam még a messze véres földön.
Ma is kiráz a hideg, ha rá gondolok.

A gyerekek felnőnek

A lányaim  nagyon  hamar felnőttek, lassan mindketten leérettségiztek. Egyetemre mentek, ott maradtam újra egyedül.
Nem éreztem jól magam, hozattam egy kiskutyát , akit Zsemlének neveztem el, kis barna gombós volt, és úgy mászott az ölembe , mint egy kisbaba.
Továbbra is sokat dolgoztam, de lassan kezdtem belefáradni asok tragédiába, és átképeztem magam, hogy taníthassak az egyetemen.
45 éves létemre elég  jól tartottam magam, hála a reggeli futásoknak Zsemlével.
Sikerült a saját városomban, a saját megszokott helyemen maradni, de felüdülést jelentett a tanítás, megoszthattam minden szerzett tapasztalataimat.

Lett két kislányom

Nagy  utána járással, de sikerült Krisztinát magamhoz venni, és mivel Zsuzsuval épp egy idősek voltak, a két is coffos barátnő testvérek lettek. Bearanyozták az életemet, igyekeztem kevesebbet dolgozni és többet lenni velük. Hiszen  már lassan tinédzser korba kerültek.Sokat elbujkáltak a
szobájukban sugdolództak és vihogtak , ahogy csak bírtak.
Igyekeztem sokat figyelni rájuk, hogy a neten ne jussanak hozzá ahhoz a sok mocsokhoz ami ott van.
Kriszti egy kicsit formásabb , ducibb volt, mint Zsuzsum, ezen néha összekaptak.De ez is megoldódott , hiszen elkezdtek együtt járni torna edzésekre.

Béke idők

Teltek a hónapok , évek, és én hálát adtam Istennek, hogy mellettem van , akit mindig is szerettem, de a lelkem mélyén éreztem, hogy egy nap el fog menni.Szeretett ő a maga módján , de nem szerelemmel , ahogy én őt.Aztán egy összebújós téli estén , elmondta, hogy külföldre szeretne menni dolgozni, mert most olyan lehetősége akadt, amit kár lenne kihagyni.A szívem kihagyott egy ütemet, mert tudtam én nem akarok elmenni a kórházból. Zsuzsuka már kezdett  nagy iskolás lenni , szépen önállóan intézte a dolgait , persze tudtam neki is nagy törés lesz, ha "apa" elmegy.DE ő már döntött éreztem, mondogatta is sokat, hogy menjünk vele, de én hajthatatlan voltam.Nekem itt az életem, itt vannak a kis betegeim nem hagyom cserben őket.Így aztán a következő karácsonyt már kettesben töltöttük a kislányommal , aki kitalálta hozzunk haza a beteg gyerekek közül , olyat aki még elég jó állapotban van.Így aztán velünk volt a kis Boldizsár, aki még csak 4 éves de a szülei a sorsára hagyták, amikor kiderült., hogy gyógyíthatatlan beteg.Aztán ott volt még Krisztina, akinek a szülei meghaltak autó balesetben.Égtek a gyertyák , és mosolyogtak a szemek, amikor elénekeltük a" mennyből az angyalt".A két kislány pár hónap alatt annyira össze barátkozott, hogy elgondolkoztam az örökbe fogadáson.

t 

A csalódás

Szia Édesem, suttogtam még mindig az elképzelt árnyéknak, de Ő a valóság volt, ott állt az ágyam mellett.Halvány puszit nyomott az orromra és gratulált a babához. Tündéri szép kisbaba mondta és érzetm akövetkező kérdés mára nyelvén van.........az enyém?Könnyek csordultak le némán az arcomon és ő tudta, hogy nem.De hiszen sokkal hamarabb szakítottunk mondtam neki, és ő csak bólogatott, hiszen tudta hol jártam. Ki az?? kérdezte.......egy ismeretlen katona......aztán elmeséltem a történetet, most neki buggyantak ki akönnyei.De nem hagylak magadra, most már nem megyek el.Így már családként tértünk haza a kis Zsuzsuval. Jó kisbaba volt, sokat aludt és evett is, minden tökéletes volt.Sokszor eszembe jutott a kislány , akit az erdőben eltemettünk,tudtam helyette kaptam őt. Ádámmal össze költöztünk, bár én most sem voltam biztos benne , hogy jó döntés, de ő ragaszkodott hozzá.Amikor a kislányom már kezdte felfedezni a világot Ádám benne volt és ő lett az APA,sokat játszott a babával és szerette tiszta szívből, azt mondta elég, hogy az én vérem is benne van.Így hamar vissza is mentem a klinikára, vártak a kis betegeim.Meg aztán  óriási orvos hiány is volt. Ádám szívesen vállalta Zsuzsu pesztrálását . Sőt a kórház-bölcsibe is hamar beszokott. Hálás voltam, hogy ennyire jó kisbabát kaptam.Ádámmal nagy szerelemben éltünk , részemről biztosan , hiszen soha nem szerettem mást.DE úgy láttam ő is elégedett volt.Dolgoztam napkeltétől, napnyugtáig, sokat eszemeb jutott az alig tető alatti műtő, rémálmaimban leizzadtam, ha velük álmodtam.

 

a babavárás

 A babavárás hónapjai igazán csodálatosak voltak, sose hittem akár még orvos létemre sem, hogy ennyi érzés , kapcsolat alakul ki születendő babámmal.Szerencsére jól bírtam magam és karácsony tájára vártam a nagy pillanatot.
Kis betegeimet alig bírtam otthagyni, főleg akik már nagyon a végén jártak és tudtuk elmennek.
De a lábaim már inkább egy elefántéra hasonlítottak, a hasam , mint egy óriás hordó, amiről nem láttam a lábfejemet se.
Aztán a végére értünk.
A víz hajnalban elment és gyorsan jöttek a fájások. Tudtam mi vár rám mégse tudtam "okosan" viselkedni, minden képzeletemet felülmúlta a fájdalom, "alig"12 órás vajúdás után , megláttam a kis Zsuzsut, és csak sírtam és sírtam és még a hasonlóságot is láttam benne.
Pár nap múlva félig nyitott szemmel  szerelmemet láttam az ajtóban állni, gyorsan vissza csuktam a szemem, mert csak a képzelődésre tudtam gondolni.
De az árnyék megmozdult és egyszer csak ott állt felettem a nagy virágcsokorral a kezében.
És a szívem majdnem meghasadt, hogy nem ő az apja a kis Zuszsunak.

Hirtelen megfordult velem a világ, soha nem akartam gyereket szülni. De most , hogy itt volt az UH már láttam a kis kezeit lábait, amég alig kivehető , de karakteres arcvonásait, azonnal éreztem magamban az anyai érzéseket.Máris úgy szerettem őt, ahogy soha senkit.
Most , hogyan tovább: de mivel  semmi probléma nem volt az állapotommal, csak az alakom kezdett megváltozni, aztán megéreztem azt a az apró pillangórezgést, amivel jelezte itt vagyok, már anya voltam.
Próbáltam utána keresni a kék sapkás katonának, de sajnos hamar megjött a válasz, hogy Afganisztánból már nem jött haza.Nem igazság tudnia kellett volna, hogy gyereke fog születni.
Csak teltek a hónapok és egyre nehezebb volt bejárni dolgozni, pedig a gyerekek  ha rátették a kezüket a hasamra, a kicsim azonnal válaszolt, és ők csodálkozó tekintettel néztek rám.Kislány lesz már tudtam  és azt is Zsuzsunak fogom hívni.

hazatérés

A súlyos megrázkódtatás  után úgy döntöttem elég volt, és kértem, hogy haza jöhessek.
Sok  formaság és papír elintézése háborús körülmények között még legalább 1 hónap volt, így le tudtam az amúgy is kötelező  6 hónapot.Vissza mentem a gyerekonkológiára , nagyon hiányzott az elfogadhatónak mondható felszerelés és a gyerekek közelsége, Igaz nem lettem többet angyalka néni, de egy kislány egyszer csak felkiáltott , itt a "lány" így lett újra becenevem. Én voltam "A LÁNY" , aki próbált nekik lelkileg feldolgozni, ami történik velük, de sokszor én lepődtem meg mennyire éretten fogadják akár a halált is , és szégyelltem , hogy felnőttként mi nem így gondolkodunk.
Egy műtét közben hirtelen minden elsötétedett és elájultam műtét közben.Hamar jobban lettem é s nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak, amíg egy hajnalban , arra ébredtem , hogy azonnal hánynom kell.
De még akkor sem gyanakodtam, csak pár hét múlva csapott belém a felismerés, hogy terhes vagyok.
A katona egy másik világ volt, alig emlékeztem rá, és hogy ott mi történt a golyózáporban halál félelmünkben.
Először dühös és felháborodott voltam, soha nem akartam gyereket szülni.
Aztán elmentem egy kollégához, aki meg mutatta az UH felvételt, több , mint 12 hetes terhes voltam.Nem volt kérdés, ahogy az UH képre néztem egyből Zsuzsu képe ugrott be, és már elszállt a haragom.
Gyakran simogattam meg a hasamat és őrá gondoltam, nem nagyon hiszek az ilyesmiben, de azt hiszem a lelke még ott volt velünk.

A megpróbáltatások évei

Ekkor kezdődött életem legfájdalmasabb időszaka.Ami Afganisztában fogadott azt a legrosszabb rémálmaimban sem  gondoltam volna.Mivel gyerekorvos is voltam, először egy mocskos csűrnek  kinéző ,   alig tető alatt próbáltam műteni, minden asszisztencia és higénia nélkül.A legtöbb esetben csak amputáció volt a megoldás, az utcai harcokban és bombázás közepette ,nem sok esélyük volt szegény kicsiknek. aztán egy nap arra ébredtünk , hogy minden ég körülöttünk, Igyekeztünk kihozni a kicsiket minél messzebb kivinni őket a csupasz földre.
Nem volt maradásom, amikor sikerült valamennyire rendbe hozni a kórháznak alig nevezhető helyet, és megérkezett egy svéd kolléga kértem magamat, hogy hadd tudósítsak, hiszen eredetileg azért jöttem.
Meg kaptam az engedélyt, hiszen ki akart volna még rajtam kívül az utcai harcok közepette kamerával a kezében bujdosni és a golyókat kerülgetni. De valahogy nem féltem, én akartam idejönni, ha nekik ki kell bírni, akkor nekem is .....ezt gondoltam.
Az utca másik oldalán láttam meg egy zokogó kislányt, akit találat ért.Próbáltam a fák közé menekülni vele és megtenni érte, amit tudtam, de félő volt nem fogja  túl élni.
Rádión segítséget is kértem, de nem volt senki, aki épp ráért volna, így kénytelen voltam a kis Zsuzsut, ringatni és énekelni neki, amitől szép csendesen ment el ebből a rothadó világból. Képtelen voltam ott hagyni.
Egy kis idő múlva érkezett egy amerikai kék sapkás, hogy beviszi a kislányt a kórházba, de én már szólni sem tudtam csak zokogtam és rámutattam.Ő magához ölelt és próbált vigasztalni. Mikor lesz ennek vége kérdeztem....., de ő is tanácstalanul ingatta a fejét, kicsit emlékeztetett Ákosra és , amikor lágyan megpuszilta a számat, már nem volt megállás.Hevesen csókoltam vissza, és ÉLNI AKARTAM ott a röpködő golyók és füst borította erdő szélen.Az ismeretlen katona azt hiszem ugyan így volt vele.
Ki tudja meddig élünk , hát szenvedélyesen szerelmeskedni kezdtünk.
Egyetlen szó nem esett közben , se utána.
Csendesen bebugyoláltam Zsuzsut és eltemettük, ott az erdőben.

A boldogság

Nagyon nagy boldogságot jelentett, számomra, mikor újra keresett Ádám. Elkezdődött a félbemaradt kapcsolatunk és nagyon gyorsan visszaállt a részemről el sem múlt szerelem. Építészként nagyon jól  keresett, és úgy éreztem valóban igaz, a felém táplált szerelme is..Nagyon sok időt töltöttünk együtt , aztán úgy döntöttünk össze költözünk.madarat lehetett volna fogatni velem, annyira boldog voltam, szinte elvakultan szerettem, ő volt addigi életem első és utolsó szerelme.Annyira  vak voltam, , hogy szinte észre sem vettem, hogy távolodik tőlem, csak nagy sokára éreztem meg, hogy elmaradnak a figyelmességek, elfeledkezik a születésnapomról, évfordulókról.Aztán elengedtem, tudtam nincs értelme marasztalni, a szívem szakadt meg, de én mondtam ki, hogy legyen vége.Vissza süppedtem az éltem régi  kerék vágásába, és minden ment tovább.Hol jó és szép dolgok történtek, amikor a rákból kigyógyult gyerekek csókkal , ölelkezve búcsúztak.De újra sokat éjszakáztam az egyedül maradottakkal.Igazából nem tudtam mit kezdjek most az életemmel, tudtam senki nem kell, férjet meg végképp nem  akartam.Harminc évesen néha felmerült bennem , de jó lett volna tőle egy gyereket szülni. DE ezt a gondolatot gyorsan elhessegettem.Beiratkoztam egy újságíró, riporter iskolába.Először csak hobbiból később nagyon is kezdett érdekelni.Aztán , hogy mivel sikeresen elvégeztem a sulit még többre vágytam. Ki akartam menni hadi tudósítónak Afganisztánba.De persze ehhez újabb hadi oktatás kellett, igaz gyorstalpaló módon , de megtanultuk a rejtőzködés harci tudományát, aztán már csak egy kamera kellett.

A meglepetés

Csodálkozó szemekkel meredtem rá, alig bírtam megállni, hogy el ne sírjam magam.
DE ezt persze nem adtam tudtára, .....inkább viccesen kérdeztem vissza, ezt nem mondod komolyan??
Ádám  lesütötte a szemét és majd nem megsértettem, újra vissza húzódott a csiga házába. Hát pedig így volt.
Gyorsan megsimogattam  borostás kedves arcát, és elnézést kértem.......Én nem tudtam , nem gondoltam, hogy neked is annyit jelentett , mint nekem. Most ő meresztett nagy szemeket, ......pedig én kimondtam......tudod??!!
Igaz....szégyellte el magát.
De gyorsan áthidalásként meghívtam egy kávéra, hogy üljünk le és beszéljük meg.
Leültünk  , de direkt kerültük a témát.
Holnap hívlak!!! volt a meglepő fordulat.

A nagybetűs élet

Szegedről Miskolcra kerültem a GYEK-be, abban az időkben ez volt a legkiemeltebb gyerekosztály egész Magyarországon Rezidensként nehéz volt mindenkinek megfelelni , sőt lehetetlen, de közelebb kerültem a szüleimhez, akik már rég elváltak. DE jó volt valahova beülni meginni egy teát , vagy kávét és elbeszélgetni az életemről.Végül is elégedett voltam , elértem , amit elterveztem, hazudnék , ha azt mondanám, hogy nem viselt meg Ádám hiánya, nagyot csalódtam.Én továbbra is őT szerettem, így újabb kapcsolatom nem lett.

Történt , hogy újra Szegedre kellett utazni, egy konferenciára, ahol ő is ott volt. Amikor megláttam majdnem megállt a szívem, azt hittem régen lecsillapodtam bennem ezek az intenzív érzések iránta, de nem.Amikor meglátott ő is nagyon elcsodálkozott az élet fintorán, hogy újra találkozunk.Kedvesen átölelt, mint régi ismerőst és váltottunk pár szót.

Azt hittem ennyi volt, de pár nap múlva jött egy telefon, hogy nem találkozhatnánk-e, egy vacsorára. Meglepődtem, de persze azonnal igent mondtam neki.

Nagyon kellemes volt, egy csendes nem táncos helyre mentünk, csak halk zene szólt a háttérben és jól lehetett beszélgetni. Két órát, vagy épp hármat is ott voltunk.

A vacsora végén ki akartam fizetni a részem, de nem engedte.

Csendben megjegyeztem ez nem egy randi, de ő kacsintott, és olyan édesen mosolygott rám, hogy majd el olvadtam Csendben egy baráti puszival búcsúztunk, semmiben nem egyeztünk meg.

Visszautaztam Miskolcra, ahol már már vártak a kis betegeim.Szinte mindenkivel  puszilkodós viszonyban voltam, és Angyalka néninek hívtak, már nem is emlékszem melyikük ragasztotta rám ezt a nevet, de tetszett.

Sokat éjszakáztam minden problémásabb kisgyerek mellett ott ültem , főleg, ha tudtam, hogy ez lesz az utolsó éjszakája.

Ezek a gyerekek, úgy kezelték a halál gondolatát, ahogy nekünk felnőtteknek is kéne. Küzdöttek, amíg volt értelme, de lefogadták, ha már nem.És a legtöbben szépen elaludtak fájdalom nélkül és megbékélve.Sokakat a szülők is magukra hagyták, így maradtam én az Angyalka néni, aki elkísértre őket.Sokat és egyre többet dolgoztam , szinte csak aludni jártam haza, azt is a kötelező szabadnapokon.

Egyszer csak beállított Ádám egy nagy csokor rózsával, emlékezett a születésnapomra.Akkor voltam 28.

nagyon meghatódtam és újabb vacsorára mentünk.Kérdeztem van-e valakije, persze ő is  érdeklődött.

Aztán minden bevezetés nélkül, mondta...........nehogy azt hidd elfelejtettem az az éjszakát veled.

Azóta sem volt komolyabb kapcsolatom.

Az idő csak haladt velünk

Az idő csak múlt, de a történtekről nem beszéltünk, igyekeztünk úgy tenni, mintha meg sem történt volna az az este.
Sajnos tudtam, hogy ez mit jelent, Ő nem érezte azt, ami én, aztán egyszer csak megkértem , ha lehet beszéljük meg a dolgot.
Ádám őszinte volt, és elmondta, hogy ő azt hitte részemről is csak egy "véletlen volt", nem gondolta, hogy én szerelmes vagyok belé.
Hát rosszul gondoltad, mert én nem tettem volna, ha nem így érzek.
És megállapodtunk minden marad a régiben, igyekszünk csak barátok maradni.
A z utolsó két évben se neki se nekem nem volt semmilyen más kapcsolatunk, szerencsére a barátság megmaradt.
Aztán elérkezett a nagy nap a dr, avatás napja. Mindenki ünnepelt , kalapdobálás, ölelkezések, búcsúzás.
Én mivel gyerekorvosnak szakosodtam elkerültem egy távoli városba Ádám sebész lett.Megfogadtuk , hogy tartjuk majd a kapcsolatot, de ahogy telt az idő , úgy kikopott a mondanivalónk, aztán csak úgy megszakadt a kapcsolat.

Az első szemeszter

Nagyon komolyan vettem az egyetemet, és Ádám is nagyon jól tanult.Lassan szinte minden napunkat  együtt töltöttük, a vizsgaidőszakban együtt főztük sorba  a kávékat, kikérdeztük a tételeket egymástól.
Néha pihenő időben már viccelődni is volt kedvünk.Vonzalmat nem láttam a szemében , de én egészen  beleszerettem, néha rajta felejtettem a szemem.
Teltek a hónapok lassan a 4.ik vizsgaidőszakon is túl voltunk.
Szórakozni ritkán jártunk, de azon a májusi napon már nem lehetett kibújni a meghívás elől, évfolyamtársunk születésnapját tartották.
Jól mulattunk kicsit többet is ittunk a Whiskyből, mint kellett volna.
Akkor este észrevette a tekintetemben a vágyakozást, és felmentünk a szobába.
Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, ledobáltuk a ruháinkat és szeretkeztünk gyorsan
, mintha csak egy jelentéktelen dologról lenne szó.Amikor lihegve feküdt mellettem, egyszer csak lágyan mondta, .....nem mondtad, hogy te még szűz vagy.
Nem  mondtam, mert téged vártalak.
Szeretlek Ádám, már az első perctől kezdve így éreztem.
Kitágult szemekkel nézett rám, és alig hitte, amit mondtam.
Én-én nem tudtam, : ne haragudj, nem fájt?? Jobban kellett volna vigyáznom.
Semmi baj , minden rendben......mondtam,Boldog vagyok.
Ő csak hallgatott, tudtam már túl van egy nagy csalódáson.
Még a középiskolában  járt egy lánnyal, egy szőke nagyon szép lánnyal, sokáig együtt voltak. DE annak vége lett , a lány megcsalta.

A bonctermi órák

A bonctermi órák, ahogy engem fellelkesítettek az első undor keltette hányingereimet legyőzve, kezdett egyre nagyobb kihívást jelenteni, de egyre kíváncsibbá is tett.

Sok lány és akár fiú  évfolyamtársam is nem bírta gyomorral, ők hamar lemorzsolódtak.

Egyre fesztelenebbül mentünk akár reggeli után is le  a halottak birodalmába. Néha , , ha egyes hullákkal hosszabban foglalkoztunk Nevet is adtunk neki, és elbeszélgettünk vele.

Akik eleve igazságügyi orvos szakértőnek készültek, nekik volt csak igazán érdekes munkájuk, a halál okának felfedezése.

Sokszor ott maradtam Ádám amúgy is kedves fiú volt, és szerette, amit csinált sőt tanított is néhány általa kidolgozott módszerről. Pl. a szív kiemelése , vagy épp a máj sérülés nélküli eltávolítása .

A boncterem szent volt, ott csak a munkával foglalkoztunk. 

De benn a kollégiumban is lezuhanyozva emberi formát  öltve is találkoztunk.

Csak néhány hét után tűnt fel , hogy Ádám igazi férfi úgy kinézetre , mint modorra, de ő nem közelített hozzám , így csak vártam, mikor vesz ő engem észre.

Kezdtem jobban odafigyelni a megjelenésemre. de nem hiszem, hogy ő észrevette volna.

Mégis együtt reggeliztünk , kávéztunk úgy teljesen baráti alapon.

Sokat beszélgettünk, Ő egyedüli gyerek volt, a családja kő gazdag, én meg csak egy egészen kispolgári család gyereke.

Apám elment..........túl korán

Apám Története nem mindennapi, volt egy autó balesete , amiben meghalt egy kisfiú aki épp velem volt egyidős.Ő volt a hibás , hiszen szórakozni voltak a kollégákkal és ő vezetett, persze ivott is.

Házi őrizet, börtön, amnesztia, öngyilkosság.

Én alig voltam 15 az öcsém 7 éves.

És itt a történet megfordul,ez az egész nem történt meg.

Apám nem halt meg 40 évesen és én nem maradtam támasz nélkül.Nekem ő volta mindenem, nagyon szerettem, ahogy azt hiszem ő is engem.

Nem találkoztam a későbbi férjemmel olyan fiatalon, és nem is nagyon érdekeltek még akkor. Szerettem tanulni és apám öntötte belém az önbizalmat, azt mondta akármi lehetek ami csak szeretnék , mert okos és szorgalmas is vagyok.

És én így is tettem , latin szakra jelentkeztem a gimnáziumba és nagyon jól tanultam , amolyan  eminens diák féle voltam.

Barátnőim nem igen voltak, magányos , csendes típus voltam, csak akkor beszéltem , ha kérdeztek. Nem engedtem közel magamhoz senkit.Elvégeztem az a középiskolát és elsőre felvettek a z orvosira.

Persze előtte a nyári szünetekben már mentőztem  kicsit, hogy legyen élet-halál közeli élményem is.

Sokszor megrázott egy -egy eset, hiszen magukra maradt öregeket vittünk legtöbbször, akinek semmi bajuk  nem lett volna , ha valaki gondjukat viseli.Megégett, ablakon kiesett gyerekeket akiket éppúgy elhanyagoltak.

Az első évet nehezen bírtam, szinte minden óra a boncteremben folyt, nagyokat nyelve léptem be  a halottak birodalmába.

Ahogyan ott feküdtek a hideg asztalokon egy lepedővel letakarva, mindenkit  megrázott,

A saját halandóságunk képe belénk ívódott.

<iframe width="560" height="315" src="https://www.youtube.com/embed/VQxBm3FMUt4" frameborder="0" allow="autoplay; encrypted-media" allowfullscreen></iframe>

Egyszer volt , hol nem

Megszületett egy kislány, egy teljesen átlagos családba Mislolc-Diósgyőrben az Acélvárosnak hívott szocialista rendszerben.
Hogy ki küldte honnan és miért senki sem tudhatja, de érzem , hogy nem véletlenül születtem oda , és akkor , amikor.
Anyám azt hiszem nem tervezett és nem várt, nem tudni miért.
A szüleim házassága enyhén szólva sem volt idilli.
Apám egy bohém ember volt, anyám meg tiszta idegroncs, nem voltak egy hullámhosszon, ahogy apám sokszor el is mondta.
Anyám szerette őt , de nem jól. Ma már ennyi tapasztalattal a hátam mögött , tudom lehet jól és lehet rosszul szeretni.
Ha , ki akarod sajátítani és megfosztani a másikat saját magától, az ő igazi világától mondhatnám az egyéniségétől, rosszul szereted. Valahogy így volt ez velük és aztán velem és anyámmal is.
Nem kaptam meg az alapvető anyai szeretetet, amit nem  pótol, az anyatej , sem a meleg takaró. Érezni kell a bőrét az ölelését, azt az anyai aggódást , amit csak egy anya tud megadni vagy nem tud. Érezni kell a simogatást ami mosolyt csal  a kis babaarcra. Azt hiszem én nem tanultam meg mosolyogni.
Anyám nem szeretgetett és ez elkísért egy életen át.Amíg élt mindig neki  akartam megfelelni.Nem sikerült.

Hát ilyen vagyok

Ez jellemző rám, hogy következetlen vagyok, erre jó példa, hogy majdnem 1 éve nem jártam itt.
Közben 66 lettem, mondhatom szép egy szám.
Mit is írjak, ??? Annyi mindent szerettem volna még az élettől, de egyre kevesebb az időm és erőm.
Azt hiszem írok magamnak egy új életet.
Hogy hova születtem nem akarom megváltoztatni, mert hiszek abban, hogy valahol mindekinek meg van írva a sorsa.
DE , amikor 16 lettem Apám meghalt hirtelen, mint ha nappali sötétség borult volna rám.Sosem felejtettem el, és ma is hiányzik, mondjuk nem így történik, akkor ma híres VALAKI lennék.
Nem mentem volna olyan korán férjhez, hanem  kipróbálok sok mindent, amit nem volt módom megtapasztalni.
Úgy hogy innen minden fikció, Én  leszek és mégsem.