A csalódás

Szia Édesem, suttogtam még mindig az elképzelt árnyéknak, de Ő a valóság volt, ott állt az ágyam mellett.Halvány puszit nyomott az orromra és gratulált a babához. Tündéri szép kisbaba mondta és érzetm akövetkező kérdés mára nyelvén van.........az enyém?Könnyek csordultak le némán az arcomon és ő tudta, hogy nem.De hiszen sokkal hamarabb szakítottunk mondtam neki, és ő csak bólogatott, hiszen tudta hol jártam. Ki az?? kérdezte.......egy ismeretlen katona......aztán elmeséltem a történetet, most neki buggyantak ki akönnyei.De nem hagylak magadra, most már nem megyek el.Így már családként tértünk haza a kis Zsuzsuval. Jó kisbaba volt, sokat aludt és evett is, minden tökéletes volt.Sokszor eszembe jutott a kislány , akit az erdőben eltemettünk,tudtam helyette kaptam őt. Ádámmal össze költöztünk, bár én most sem voltam biztos benne , hogy jó döntés, de ő ragaszkodott hozzá.Amikor a kislányom már kezdte felfedezni a világot Ádám benne volt és ő lett az APA,sokat játszott a babával és szerette tiszta szívből, azt mondta elég, hogy az én vérem is benne van.Így hamar vissza is mentem a klinikára, vártak a kis betegeim.Meg aztán  óriási orvos hiány is volt. Ádám szívesen vállalta Zsuzsu pesztrálását . Sőt a kórház-bölcsibe is hamar beszokott. Hálás voltam, hogy ennyire jó kisbabát kaptam.Ádámmal nagy szerelemben éltünk , részemről biztosan , hiszen soha nem szerettem mást.DE úgy láttam ő is elégedett volt.Dolgoztam napkeltétől, napnyugtáig, sokat eszemeb jutott az alig tető alatti műtő, rémálmaimban leizzadtam, ha velük álmodtam.