A babavárás hónapjai igazán csodálatosak voltak, sose hittem akár még orvos létemre sem, hogy ennyi érzés , kapcsolat alakul ki születendő babámmal.Szerencsére jól bírtam magam és karácsony tájára vártam a nagy pillanatot.
Kis betegeimet alig bírtam otthagyni, főleg akik már nagyon a végén jártak és tudtuk elmennek.
De a lábaim már inkább egy elefántéra hasonlítottak, a hasam , mint egy óriás hordó, amiről nem láttam a lábfejemet se.
Aztán a végére értünk.
A víz hajnalban elment és gyorsan jöttek a fájások. Tudtam mi vár rám mégse tudtam "okosan" viselkedni, minden képzeletemet felülmúlta a fájdalom, "alig"12 órás vajúdás után , megláttam a kis Zsuzsut, és csak sírtam és sírtam és még a hasonlóságot is láttam benne.
Pár nap múlva félig nyitott szemmel szerelmemet láttam az ajtóban állni, gyorsan vissza csuktam a szemem, mert csak a képzelődésre tudtam gondolni.
De az árnyék megmozdult és egyszer csak ott állt felettem a nagy virágcsokorral a kezében.
És a szívem majdnem meghasadt, hogy nem ő az apja a kis Zuszsunak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése